top of page

Hurrá! "Határtalan" vagyok!


Helyszín: Europass Teacher Academy - Firenze - Olaszország

A Converzum Tudomány Nyelviskola Erasmus+ KA1-es projektjének keretében 2018. december 10. és 21. között vettem részt a „Creativity, Innovation, Motivation and New Teaching Methodologies” című kéthetes tanfolyamon Firenzében. Az iskolánk egy régi épület második emeletén volt, közel a Duomohoz. Az intézmény dolgozói nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Az első héten 11 fős csoportban dolgoztam, három finn, öt román, egy-egy horvát és lett kolléga társaságában. A tanárunk Tatiana Speri volt. Jó kedélyével, temperamentumával remek hangulatot teremtett a csoportban. Néhány érdekes és hasznos információval segítette a tájékozódást Firenzében. Az első napon ismerkedtünk egymással, prezentációk segítségével bemutattuk országunkat, iskolánkat és a munkánkat. A „bemelegítés” keretében mindenki mutatott néhány érdekes feladatot a gyakorlatából, amelyeket azonnal kipróbáltunk. Nagyon vidám, oldott hangulat jött létre a csoportban. Ezen a héten a tanítás-tanulás folyamán alkalmazható számítógépes programokkal, mobil alkalmazásokkal ismerkedtünk. Dolgoztunk egyénileg, párokban, kis csoportokban is. A tanultakat azonnal alkalmaztuk, megosztottuk a Facebookon vagy az Edmodon, és kipróbáltuk. A hetet ellenőrző feladatokkal zártuk. Az egy hetes tanfolyamra érkezők igazolást kaptak az elvégzett munkáról. Péntek este a csoport egy részével egy kellemes vacsora keretében köszöntünk el egymástól, és a kapcsolatunk fenntartásában állapodtunk meg. Hét közben, kedden délután városnézésen vettünk részt. Elsősorban olyan nevezetességeket néztünk meg, amelyek nem kifejezetten turista látványosságok, de történelmi jelentőségük van. Szombaton egész napos kirándulást tettünk Toscánában, busszal. Meglátogattuk San Gimignanot, Chiantit. Az utóbbiban ebédeltünk, és borkóstolón is részt vettünk egy borászatban. Délután és este Sienát néztük meg. Csodálatos élmény volt, de rendkívül fárasztó. Vasárnap csak pihentem. A második héten csak négyen maradtunk a csoportban, mivel a karácsony közeledtével nem csatlakozott hozzánk új érdeklődő. Tanárunk Cristina Salvatori volt, segítőkész, kellemes személyiség. Ebben a periódusban elsősorban módszertani kérdésekkel foglalkoztunk. (Természetesen a technika segítségével.) Mivel négyünk közül ketten nagyon nehezen kommunikáltak angolul, igen sok időnk/alkalmunk adódott a partneremmel a véleményünket kifejteni, a megadott feladatok megoldását prezentálni. A nyelvi nehézségek ellenére jól tudtunk együtt dolgozni a másik két kollégával a technikai és a kreatív feladatok megoldásában. (Amikor nélkülözhetetlen volt, a partnerem tolmácsolt.) Pénteken megkaptam a tanfolyam sikeres elvégzéséről szóló igazolást. A második héten, csütörtökön is részt vettem egy városnézésen, amelyet egy fiatal olasz művészettörténész vezetett. Sok érdekességet tudtam meg. Sajnos a vége felé egy fotózás miatt elvesztettem a csoportot a nagy tömegben, mivel a második hétre rengeteg turista érkezett a városba. Így a Piazza Della Signoriára egyedül mentem, az útikönyvre kellett hagyatkoznom. Szabadidőmben sokat sétáltam a városban, és természetesen meglátogattam többek között az Uffizit és az Accademia Gallery múzeumot. Firenze (és egész Toscana) varázslatos. Számomra nagyon hasznos volt a tanfolyam, mivel sok mindent tudok alkalmazni a gyakorlatban, érdekesebbé, változatosabbá tehetem az óráimat és további ismeretszerzésre ösztönöz.


bottom of page