top of page

Két hét Görögország fellegvárában, tökéletes nemzetközi összhangban


Helyszín: Pricalica - Larissza - Görögország

A Converzum – a nyelvi közösségi tér és az Erasmus Plus jóvoltából lehetőségem nyílt részt venni egy két hetes továbbképzésen 2018. október 27. és november 7. között. A képzés a horvát Pričalica szervezésében valósult meg, címe pedig Nemzetközi együttműködés és projekt menedzsment volt. Vegyes érzésekkel érkeztem meg az első oktatási napra, mivel eredetileg a festői szépségű Szantorini szigetén szerettem volna tanulni egy nyári képzésen. Ehhez képest a negyedik legnagyobb görög város, Thesszália fővárosa, Larissza kissé unalmasnak tűnt, főleg egy október végi időszakban. Egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy maga a képzés nagyon érdekelt, hiszen imádok nemzetközi csapatban dolgozni. Szerencsére erre a Converzumnál bőven van lehetőség, de soha nem árt fejleszteni magunkat és új ismereteket szerezni. Miután a több mint fél napos utazás végén megérkeztem a helyszínre, rögtön azzal kellett szembesülnöm, hogy a továbbképzésen csak négyen veszünk részt, mivel egy nagyobb csoport néhány nappal korábban lemondta a részvételt. Hogy lesz itt nemzetközi kapcsolatépítés, hogyha csak négyen leszünk? – kavargott a fejemben. Szerencsére a csalódottság hamar elmúlt, hiszen a bemutatkozások során azonnal kiderült, hogy három rendkívüli nővel kerültem egy csoportba. A jégtörőknek és az esti vacsorának köszönhetően, nem csak szakmai, de személyes dolgokat is megosztottunk egymással. Slavica és Ines együtt érkeztek Horvátországból, mindketten középiskolai tanárok. Outi pedig Finnországból, ahol egy nagyváros felnőttképzési intézményének vezetője. Este már teljes nyugalommal tértem nyugovóra, mert biztos voltam benne, hogy szép emlékekkel fogok távozni két hét múlva. Tapasztalt trénerünk, a horvát Ivan Slavić olyan profizmusról és kedvességről tett tanúbizonyságot, ami példa értékű. A tanórák után gyakran csatlakozott hozzánk a szabadidőnkben is, feleségével Evivel együtt. A képzés utolsó előtti estéjén otthonukban láttak minket vendégül egy csodás vacsorára. A többi résztvevővel hamar, olyan szintű szakmai és emberi összhang alakult ki köztünk, amilyet még sosem tapasztaltam. Amellett, hogy számtalan ötletünk volt, hogyan tudnának iskoláink együttműködni arra is ígéretet tettünk, hogy hamarosan meglátogatjuk egymást egy nyaralás során. Egy háromcsillagos szállodában szálltunk meg, ahol a görög személyzet minden egyes tagja maximálisan kedves és segítőkész volt. Az első két nap a szálloda konferenciatermében zajlott az oktatás, ahol a legmodernebb technikai felszereltség állt a rendelkezésünkre. Helyi idegenvezetőnk a szintén görög Valentina volt, akitől nem tudtunk olyat kérdezni, amire ne tudta volna azonnal a választ. A legfontosabb kötelező nevezetességek megnézése mellett, egyik este, záróra után bevitt minket a helyi malomba is, ahol privát idegenvezetést tartott. A tanórák hol tantermi keretek között, hol szabadtéren valósultak meg. Mindez trénerünk rugalmasságának köszönhető, aki látva a kis létszámot nyitott volt arra a kérésünkre, hogy néhány alkalommal a 40 fős konferenciaterem helyett menjünk ki a szabadba. Így alakult, hogy a tantermi órákon tartottuk a prezentációkat, vetítéseket és csináltuk meg azokat a feladatokat amihez internetkapcsolatra volt szükségünk. A tanítás fennmaradó részében autóba ültünk és csodás helyszínekre utaztunk, mint pl. Nei Pori tengerpartja, Panteleimonas vagy Makrinitsa, hogy a csapatépítő és a kreatívabb feladatokat a szabad ég alatt oldjuk meg. A két hét alatt rengeteget tanultunk a nemzetközi projektek szervezéséről és megvalósításáról, különös tekintettel az Erasmus Plus KA1 mobilitásokra. Kezdve attól, hogy hogyan határozzuk meg projektünk tartalmát és célját, mi alapján válasszuk ki a stratégiai partnereket, a vezetői készségek részletesebb megismerésén át a legfontosabb online platformok, mint pl. a School Education Gateway megismeréséig. Számomra az egyik legérdekesebb rész a projektek pénzügyi tervezése volt, mivel az nagyon távol áll tőlem. Ami szintén nagyon érdekes volt és a legkézzelfoghatóbb tudást adta, azok a példák az egyszerű, de nagyszerű online eszközök használatára. Ilyen például a számítógépünk képernyőjéről készített videó, mely néhány perc alatt elkészíthető a Screencast-O-Matic nevű ingyenes programmal. Az ilyen videókat akár a weboldalunkra is kirakhatjuk a diákjainknak segítő céllal, de tanárok is tudják használni oktatási célra. Én korábban ódzkodtam az ilyen technikák alkalmazásától, túl hosszadalmasnak és bonyolultnak gondoltam, de a tréning során a gyakorlatban tapasztalhattam, hogy ez nem igaz. A két hét alatt, két pihenőnapunk volt, melyeken egy kulturális kiránduláson vettünk részt a Meteoráknál, illetve Volos városába látogattunk. Engem annyira magával ragadott Görögország, hogy a továbbképzés után még Athénba is elutaztam egy hosszú hétvégére és csak utána tértem haza Magyarországra. Biztos vagyok benne, hogy az itt megszerzett tudást hatékonyan tudom majd beépíteni a mindennapi munkámba, a gyönyörű emlékek pedig örökre velem maradnak. Köszönöm Converzum! Köszönöm Pričalica! Köszönöm Erasmus Plus!


bottom of page